Mon
24
Nov
2008
A hangok gyógyító erejét a világ számos kultúrájában ősidőktől fogva ismerik és alkalmazzák. Masaru Emoto japán természetgyógyász csodálatos képekkel bizonyította, hogy a víz kristályszerkezetének megváltoztatásával választ ad gondolatokra, érzelmekre és hangokra. A vízkristályok - megnyugtató és harmonikus dallamok hatására - lenyűgöző formákat alkotnak, míg a romboló, diszharmonikus hangok és gondolatok hatására maguk is kaotikus, destruktív formát öltenek.
Az emberi test 80%-a víz. Érdemes tehát elgondolkodnunk azon, hogy a harmonikus, lágy hangok és zenék milyen „csodákat" teremthetnek bennünk; nem csupán fizikai, de érzelmi és szellemi szinten
is.
A zenével, a hangokkal való gyógyításnak számtalan fajtája ismeretes, ezek egyike a tibeti hangtálakkal vagy más néven, éneklő tálakkal végzett terápia. A különböző méretű és falvastagságú tálakat -
a buddhista hagyomány szerint - 5-7-12 féle fém ötvözetéből készítteték, s a fémek mindegyike közül 7 egy-egy bolygót szimbolizál, további öt pedig szervezetünk főbb funkcióinak harmonizálását
szolgálja. Ezen kívül minden tálhoz hozzáadják egy ősi, áldott tál darabját, ami az ősi tudást, bölcsességet viszi tovább töretlenül.
Az ősi kultúrákban, mint Indiában, Nepálban és Tibetben, vagy a dél-amerikai sámánoknál a hangterápia ma is a szakrális, vallási szertartások elengedhetetlen része, ám a világ másik felén, a nyugati
társadalmakban tudatosan csak a múlt század végén kezdték használni a hangok gyógyító erejét.
A Peter Hess-féle hangmasszázs-terápia
Peter Hess német fizikus, a nyugati világban elsők között ismerte föl a hangokban rejlő erőt, s azt is, hogy a „titok" az ősi kultúrákban keresendő. Ezért hosszú tanulmányútra indult Tibetbe,
Indiába és Nepálba, ahol a tradicionális keleti zene emberi szervezetre gyakorolt hatását, illetve a szakrális, terápiás célra használható hangszereket kutatta. Hazatérése után kifejlesztette
gyógyító módszerét, mely néhány év leforgása alatt elterjedt egész Európában.
A hangtálakkal való gyógyítás hazánkban is egyre több követőre talált, majd 2006-ban megalakult a Magyar Hangmasszázs-Terápia Szövetség. A Szövetség egyik tagjával, Takács-Tóth Katalin hangmasszőr
-terapeutával beszélgettünk, aki - elmondása szerint -hegedűművészként került kapcsolatba a hangok világával, a terápiával pedig egy buddhista elvonulás alkalmával találkozott.
- Milyen esetekben keresnek fel Téged?
- Vannak, akik valamilyen betegség kiegészít? gyógymódjaként fordulnak a hangmasszázs-terápia felé, mely az állapot javulását, a fájdalmak enyhülését eredményezheti a különböz? pszichoszomatikus és
idegi kimerültségb?l származó betegségek, az érrendszeri és légzési problémák, alvászavarok esetében. A gyerekek számára segítség lehet a tanulási nehézségek és a hiperaktivitás orvoslásában.
Ugyanakkor a hangterápiát nem csupán a gyógyulást keresők használhatják, sokan jönnek hozzám olyanok, akik a saját, belső útjukat járják, és az önismeret fejlesztéséhez, a tudatosabbá váláshoz hívják
segítségül a hangok erejét.
- Hogyan néz ki egy kezelés?
- Rövid beszélgetés, ráhangolódás és auratisztítás után a test felületén, a csak-rákra helyezzük a tálakat, majd kongatással vagy „énekeltetéssel" rezgéseket hívunk belőlük elő. A hosszantartó, rezgő
hangok érintkezésbe lépnek a testfelülettel, majd koncentrikus körökben végigáramlanak a testen, egészen mélyen, a sejteket is átmasszírozva. A rezgések meditatív, mélyen ellazult állapotot
eredményeznek, melyben feloldódnak a feszültségek, és újra harmóniába kerülünk.
A tálak mérete, falvastagsága mellett a fémösszetétel is befolyásolja a rezgés minőségét, így mindegyik tál más-más hatást fejt ki a szervezetre. Minél több ötvözetből tevődik össze a tál, annál
felhangdúsabb hangot tud adni, vagyis annál nagyobb rezgésspektrumon rezeg. A kezelés közben a tál üzen nekünk: megmutatja a problémás részeket, az energiablokkokat, az érzelmi vagy akár már fizikai
szinten megnyilvánuló tüneteket. A tálak hangja ilyenkor megváltozik; ha valamelyik csakra diszharmonikus, a felhangokban egyfajta vibrálást lehet hallani, míg erős blokkok esetén felsípolnak a
felhangok. A hangok lassan áttörik az energiablokkokat, ami - a páciensek beszámolója szerint - különböző érzeteket: kisebb szúró, nyilalló fájdalmakat idéz elő, melyek pár másodperc alatt elmúlnak.
Ezt követően az adott terület fölszabadul; az egyik vendégem megfogalmazása szerint a kezelés „belső derűt" ébreszt benne. Súlyosabb problémák esetén a tálat nem helyezem közvetlenül a fájó
területre, helyette az aurában végzem a kezelést, ahol a rezgések finoman szétoszlatják a blokkokat. A szívcsakra egy speciális terület, mely szoros kapcsolatban áll a tudatunkkal, ezáltal harmonikus
működése „nyitottsága" képessé tesz bennünket az örömteli létezésre, önmagunk és mások szeretetteljes elfogadására. A buddhista tanítások szerint a tudat a szívben lakozik. A vele való munka
különösen nagy ráhangolódást és együttérzést igényel. A hangmasszázs-terápiával a szívcsakra fantasztikusan jól harmonizálható és nyitható.
- Mennyi ideig javaslod a kezeléseket?
- Ez természetesen egyéntől, a kitűzött céltól vagy betegségtől függ. A hangmasszázs-terápia egyszerre hat testi, energetikai és tudati szinten. Az első egy-két kezelés alkalmával - tapasztalatom
szerint - mindenek előtt fizikai szinten hat, itt oldja fel a blokkokat, ám a későbbiekben segít tudatosítani a testi tünetek érzelmi, lelki hátterét is, azokat a sérelmeket, melyek a betegségekhez
vezettek. Az egyéni kezelések mellett sokan látogatják a csoportos bemutatókat és a hangfürdőket is, ahol együttes erővel tudunk egymásnak segíteni. Ilyenkor együtt meditálunk, miközben játszom a
tálakon. A hangok mellett ez jó alkalom a közösség erejének megtapasztalására is.
Forrás: Zöld Újság - Maczkay Zsaklin
Bejelentkezés hangmasszázs terápiára